Mike Itkis még nyáron töltötte fel a PornHubra azt a szexvideót, amelyet 2021-ben forgatott egy pornószínésznővel. Az 53 éves politikus célja az volt, hogy társadalmi párbeszédet indítson be olyan kérdésekről, mint például a szexmunka legalizálása. Ez az egyik eleme ugyanis a jelölt „szexpozitív” kampányának – szúrta ki a New York-i City & State lap.
Itkis Manhattanben, New York állam 12. kongresszusi körzetében indul a 10. körzet jelenlegi képviselője, a demokrata Jerry Nadler kihívójaként.
Itkisről és kampányáról
A politikus életrajza szerint nem házas, nincs gyereke, nem él cölibátusban és ateista – oldalán három kiemelt kampánytéma szerepel: a szexpozitivitás, a kiberbiztonság fejlesztése és az ukrán háború kezelése.
A politikus elmondása szerint a „Bucket List Bonanza” című videója volt az első alkalom, hogy kamera előtt szexelt, egyébként introvertáltnak tartja magát.
című videója volt az első alkalom, hogy kamera előtt szexelt, egyébként introvertáltnak tartja magát.A fentiek mellett Itkis témái között szerepel az abortusz legalizálása, a szexuális jogok védelme, a felnőttek közötti konszenzuális szex dekriminalizálása, így a szexmunka legalizálása is. Továbbá a politikus szerint a férfiakat nem lenne szabad arra kötelezni, hogy előzetes megállapodás nélkül gyerektartást kelljen fizetniük biológiai gyermekeik után.
A politikus esélyeiről
Az egyébként egyik nagy pártba sem tartozó Itkis azonban nem számíthat komoly eredményre. A fő esélyes ugyanis Nadler. A demokrata politikus már harminc éve tagja a kongresszus alsóházának, és jelenleg ő a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője is.
A FiveThirtyEight jóslata szerint Nadler a szavazatok 76 százalékára számíthat novemberben, a republikánus jelölt várhatóan 21 százalékot szerez majd, míg Itkisnek jelen állás szerint be kell majd érnie a szavazatok 3 százalékával.
szerint Nadler a szavazatok 76 százalékára számíthat novemberben, a republikánus jelölt várhatóan 21 százalékot szerez majd, míg Itkisnek jelen állás szerint be kell majd érnie a szavazatok 3 százalékával.Nyitókép: You Tube